[A teljes cikk olvasási ideje kb. 8-12 perc]

A karácsonyi időszakban – és ehhez egyáltalán nem kell idegrendszeri kissebbséghez tartozónak lennünk – mind rengeteg külső és belső vagy belsővé tett (internalizált) nyomásnak lehetünk kitéve. Legyen mézeskalács, legyen körbelátogatva a rokonság, legyen minden úgy, hogy senki ne sérüljön. Igen ám, de miközben minden idegszálunkkal minderre figyelni igyekszünk, figyelembe vesszük saját magunkat vagy pedig – Anna szavaival élve – hagyjuk „megtorpedózni” a saját békénket, karácsonyi elképzeléseinket, az általunk vágyott, remélt ünnepi hangulatot?

Beszélgetésünkben igyekeztünk kitérni kifejezetten a neurokissebbség ünnepi jóllétét támogató témákra, gondolatokra és közben olyan megoldási lehetőségek is előkerültek a szakember eszköztárából, melyeket bárki hasznosíthat! Segítve azon olvasóinkat, akik nem szeretnék, vagy nem tudják végigolvasni a teljes anyagot, a cikk végén vázlatos formában összeállítottunk egy pontokba szedett, praktikus tanácslistát! Kívánjuk, hogy segítsen mindenkit, hogy idén olyan karácsonya lehessen, amilyenre igazán vágyik! (A cikkből már elérhető egy rövidített, kártyák formájában nyomtatható verzió is, mely ide kattintva olvasható!)

*

Cikkünk vezérfonalaként kezdetnek megosztjuk a Doktornő egyik kiemelten fontos gondolatát:

Mit lát, mit gondol a szakember az ünnepi időszakban a neurodivergenseket, neurodivergens gyermeket nevelő családokat érő stresszhatásokról? Arról, hogy az időszak túltelítettsége – legyen szó az érzelmi faktorokról, a gazdasági tényezőkről vagy a különböző áthághatatlannak tűnő, bevett szokásokról – hogyan hat, hogyan korlátoz?

„Összességében azt látom, hogy leginkább a nyomasztósága ennek az elváráscsomagnak – amit a karácsony jelent – és ez által a szorongatottság érzése érkezik meg a klienseimhez.

Különösképp igaz lehet ez a frissen diagnosztizált felnőttekre, akik már nagyon rutinosak abban, hogy mi az elvárás a világ részéről és nekik hogyan kell megfelelniük. Abban viszont kevesebb a rutinjuk, hogy felismerjék, érvényesítsék, nekik mi lenne a jó.

Így, amire én törekszem – folytatja Anna –, hogy megerősítsem őket abban, készüljenek tudatosan a karácsonyi időszakra, olyan módon, hogy ez számukra is feltöltő kikapcsolódás lehessen. Mivel ez lenne az ünnep célja és lényege, hogy egy picit lelassuljunk, kicsit megengedőbbek legyünk és befelé is tudjunk figyelni.”

Madarassy-Szücs Anna kiemeli, semmiképp sem gondolja tarthatónak azt a szintén szokásban lévő hozzáállást, miszerint: „dehát egyszer van egy évben karácsony, kibírod”.

„Azt gondolom – mondja – hogy egy kapcsolatot nem ez az egyetlen nap határoz meg, erre a „ki kell bírni” narratívára nem épülhet az ünnep. Ha egész évben nem kell kibírnunk, teszem azt, a rokonság azon részét, akiket karácsonykor „ki kéne”, akkor valójában miért is kéne őket épp karácsonykor „kibírni”…?Az összes kliensemnek azt mondom, hogy azokkal az emberekkel, akiknek a társaságában kényelmetlenül vagy érvénytelenítve érzed magad vagy szorongsz és egyébként sem akarsz velük időt együtt tölteni azokkal most sem feltétlenül kell.

Mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy a karácsonyi szorongásunkat a másik személy – akivel időt kéne töltenünk –, a  vele való kapcsolat okozza vagy összességében maga a karácsony?

Ha erre megtaláljuk a választ, az sokat segíthet, hiszen lehet egyszerre szeretni valakit ÉS szorongani az ünneptől. Sőt lehet szeretni valakit és azt érezni, hogy érdemes lenne a kapcsolatunkon változtatni, hogy az biztonságosabb, támogatóbb legyen mindkettőnk számára. Kérdés, hogy ezt valóban karácsonyra szeretnénk-e időzíteni. Mondhatjuk, hogy én tényleg szeretlek téged és nekem most fontos az, hogy egy napig otthon lehessek és tényleg csak befelé figyeljek vagy a szűk családdal legyek.”

Kötelező? Nem!

Nem muszáj enni, nem muszáj alkoholt inni, nem muszáj kötelezően minden percet a karácsonyi összejövetelen tölteni. El lehet vonulni néha a kisszobába és tartani egy kis szünetet.

„Itt különösen sokat számít az, hogy a neurotipikus rokonok és családtagok hogyan tudnak megengedők lenni a másik irányába.” – mondja Dr. Madarassy-Szücs Anna.

A doktornővel való beszélgetés során felmerült az a téma is, hogy mi történik, amikor egy szakember markáns véleményt oszt meg egy olyan társadalmi közmegegyezésen alapuló narratíva kapcsán, mint amilyen a karácsonyé is. Ezt az ünnepet övezi talán a legtöbb nehezen módosítható, ám sokakra annál károsabb hatást gyakorló „kötelező szokás”, ahogyan erre a címben is utaltunk. Dr. Madarassy-Szücs Anna pedig elmondja, ő jó szívvel, határozottan képviseli és vállalja azt a véleményét, hogy ne kelljen kötelezően megjelenni sehol sem a „szeretet ünnepére” hivatkozva.

„Elvárások és kötöttségek mindannyiunk életében vannak, ezek nem feltétlen leküzdendő akadályok. Kérdés, hogy hogyan alakítanak minket és érdemes arra is ránézni, pontosan ki határozza meg ezeket? Sokszor mérhetetlen agresszió gyűlik fel az egyénben akkor, ha ez a narratívája: „rengeteg elvárás vesz körül és nincs választásom”. Van választásunk – folytatja Anna – ugyanannyira megérdemlik ezek az emberek [a neurodivergensek], hogy érvényesítsék, érvényesíthessék a saját igényeiket, szükségleteiket. És, ha ezzel szembemenve arra használjuk a karácsonyt, hogy ez az a nap, amikor mindent le kell nyelni és ragaszkodunk ehhez a hozzáálláshoz, akkor ezt az ünnepet, az ilyen típusú családi együttlétet senki sem fogja várni. Legyen szó akármilyen idegrendszerű emberről”.

Valóban van választásunk?

A következőkben kitérünk arra, miben is áll pontosan a választási lehetőségünk, hogyan adhatjuk, teremthetjük meg magunknak a választás szabadságát, még a megkövesedett – vagy inkább annak látszó – karácsonyi szokásrendszerek közt lavírozva is.

A fentiekből kézenfekvően adódik ugyanis a kérdés: rendben, van választásom, úgy döntök, nem megyek oda, ahol jelenleg általam kezelhetetlen mértékű nyomást élek meg én vagy a gyermekem. Ebben az esetben azonban szembe kell(het) nézni a másik oldal értetlenségével, szomorúságával vagy bármely, számunkra nehézséget okozó reakciójával.

Vagyis valóban könnyebb lesz, ha nem megyünk oda, ahol nehéz vagy csak egy másfajta nehézséggel kell megbirkóznunk? A jó hír, hogy bár igen, másfajta nehézségek adódhatnak, ha következetesen kezeljük őket, új rutin, új szokások kialakítására nyílik lehetőségünk, melyek hosszútávon támogatnak minket, gyermekünket, és legjobb esetben az egész családi struktúránkat is.

Az egyik fontos tényező

„Talán az egyik legfontosabb tényező ebben is az idő. Most még majdnem egy hónap van karácsonyig, és amit itt ismét kiemelnék, hogy minden megszokás abból lett, hogy elkezdtünk egy rutint és ezt folytattuk. Ugyanezzel az erővel kialakíthatunk új rutint is! Nyilvánvaló, hogy a folyamat elején ez mindenkinek kicsit nehezebb, és hiszem, hogy ez lehet jó megoldás. – mondja a Neurodiverz Műhely vezetője – Ahhoz, hogy változást idézzünk elő, lehet, hogy csupán több időre van szükség.”

A fontos ismeretlen az egyenletben

„A másik fél saját nézőpontja és gondolatai. Ez az, amit tudnunk kell meghallani. – hívja fel a figyelmet egy ilyen átalakítás legnagyobb nehézségére Anna – Mert a nagypapa és a nagymama vagy a családtagunk, akit nem akarunk kötelességből meglátogatni, meglehet, úgy fűzi majd tovább ezt a döntésünket saját magában, hogy ő már nem fontos, mi nem szeretjük őt.

A megoldás

„Ha párhuzamosan tudjuk elismerni, validálni, a saját és a másik fél igényeit is, ha képesek vagyunk kommunikálni – a példánál maradva – a nagyszülőknek, hogy nagyon szeretjük őket, a mi és a gyermekünk számára is nagyon fontosak továbbra is, és ha feldaraboljuk rohangászássá a pár napos karácsonyt, az egyik félnek sem lesz jó. Nem tudjuk azt a minőségi időt együtt tölteni, amire szükség van, amire vágynánk. Ha azonban kicsit átalakítjuk a korábbi rutint és megbeszéljük, hogy a karácsonyi időszak a mi családunkban egy hosszított időszak, amit teszem azt, elkezdünk Mikuláskor és tart január végéig, akkor a 3-5 napos futam máris 1 hónappá nyúlik.”

„Tehát nem a találkozást akarjuk megszüntetni és a korábbi családi rutint, hagyományokat eltörölni, hanem szeretnénk olyan új hagyományokat teremteni, melyek lehetőséget adnak az igazi befelé figyelésre vagy bármely valós, belülről jövő szükségletünkre. Ha ezt képesek vagyunk úgy kommunikálni, hogy világossá tesszük, megértjük a másik fél aggodalmait, nehéz érzéseit és meg tudjuk nyugtatni a másikat és megtámogatni őt a saját szerepében [pl. a nagyszülői szerepben] és nem elvesszük ezt tőle, akkor azt gondolom, lehetséges az új rutinok kialakítása. Minden esetre jó, ha ezt nem 23.-án kezdjük lezongorázni, hiszen egy utolsó pillanatos telefonhívás nekünk sem esne jól senkitől.”

Tervezés és nyílt segítségkérés

„Ha tervezünk és tudatosan, szeretetteli módon vállalva kommunikáljuk, hogy nekünk családként 4 napok kellenek egy helyben és a rohangálás nem működik, ha ebben kérünk támogatást a nagyszülőktől, hogy segítsenek ezt megélni, hogy így nekik is, nekünk is jó lehessen, az is egy olyan új kommunikációs útvonal, forma lehet, amivel megkönnyíthetjük az átállást.

Hiszen így azt is közvetítjük: szükség van rátok az új rendszer kialakításához, segítsetek ebben, csináljuk együtt. Nem ti vagytok a probléma, mi együtt állunk egy problémával szemben, ami az ünnephez nem méltó szétforgácsolódás.

A rugalmasság képessége bennünk van, csak sok esetben nem merjük használni, mert annyira ragaszkodunk - talán félünk is - a karácsonyi narratíváktól, melyek mintha betonba öntve magasodnának előttünk, tornyosulnának fölénk. Fontos felismerni, hogy ezeket a narratívákat, elvárástornyokat mi magunk építettük vagy a családi elvárásrendszert éltettük tovább.” 

Egy tipikus, ám elkerülhető tervezési hiba

„Karácsonykor sokan vannak úgy vele, hogy végre itt ez a kis pihenő, miközben már pontosan tudják, mennyire telített lesz az a pár nap is az ide-oda rohangálással, programokkal, feszítettséggel, időhatárokkal. – kezdi Anna.

Most még időben vagyunk ahhoz, hogy akár színes, szép időtervezőkkel készítsünk egy menetrendet, ami – ha nem is pontosan úgy valósul meg, s ennek lehetőségét fontos megengedni magunknak – legalábbis segít majd jobban átlátni, mire is számíthatunk, mire kell készülnünk. Mert bár szabadnak tűnik az az egy hét, valójában pontosan megvan, hogy mondjuk 24.-én délután kettőkor családi ebéd, négykor már a nagyszülőknél kell lenni és így tovább.

Azt gondolom, ez a fajta tervezés mindenkinek nagyon sokat segíthetne, és ha ezt előre megcsináljuk, be tudjuk illeszteni azokat az időszakokat is, amikor nekünk arra van szükségünk, hogy egy takaróval és egy bögre forró csokival elvonuljunk. Vagy, amikor számítunk arra, hogy adott vendégeskedés kimerítő lesz, akkor utána igenis legyen x óránk, hogy mindenki azt csinálhasson, amit akar és kipihenhessük magunkat. Ez lehet közös filmezés, közös séta, vagy egyedül töltött idő.

Kiemelném – folytatja egy fontos terület említésével a doktornő –, hogy ADHD-s érintettség esetén, előfordul jó eséllyel, hogy utolsó pillanatos helyzetekbe kerülünk. Ezt azért is érdemes tudatosítani, mert egyértelműen látjuk – erről statisztikák is elérhetők –, hogy aki az ajándékvásárlást utolsó pillanatra hagyja, tervezetlenül vág bele, az többet költ…és így tovább.

Tehát minden szempontból sokkal jobb, ha most, idejében tervezünk. Fontos, hogy egyáltalán nem baj, ha nem minden úgy alakul, ahogy elterveztük. Ha legalább egy nagyjából látott terv rendelkezésünkre áll, akkor azt is láthatjuk, hol kell majd csínján bánnunk az energiaraktárainkkal és ennyi meg ennyi idő lesz az, amit senkinek semmi pénzért nem adok, mert az az enyém, a miénk.”

Mi kell ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk időbeosztást tervezni?

Ha már eleve egy fokozott szorongatottság állapotában vagyunk, nehézséget jelenthet a még oly hasznos tervezés folyamatát is véghezvinni. Mit mond a szakember, hogyan léphetünk eggyel hátrébb ettől a szorongatottságtól?

„Hadd éljek egy gamer azaz játékos hasonlattal: ha mondjuk úgy tekintünk a karácsonyra, mint egy extrém nehezített pályára egy játékban, amiben szintek vannak, melyeket meg kell ugrani [játékos szlenggel leveluppolni], akkor mellé rendelhetjük – folytatva a gamer-hasonlatot –, hogy mi úgy akarjuk végivinni ezt a level 10-es pályát, hogy senki nem hal meg közben és nem nullázódik le a mi életerőnk sem, valamint pontosan tudjuk, hogy hol vannak a kis life potion, azaz életerő feltöltő, begyűjtő pontok ezen a pályán, ahol szépen haladunk előre. Lehet egy ilyen játékot is csinálni magunknak szorongás esetén. Ezt egy kiváló kolléganőm egyszer konkrét játékként meg is tervezte egy kamasz kliensével, fantasztikus volt!”

Használni egymást – a lehető legjobb értelemben

„Azt gondolom, ilyenkor különösen érdemes használnunk egymást. Hadd pontosítsam! Ha van egy barátod, egy terapeutád, valaki, akiről tudod, hogy képes meghallgatni, akkor legyen az saját magad felé a heti vagy adventi jótéteményed, hogy leülsz vele. És kérheted ezt karácsonyra is, egyfajta előzetes ajándékként: „nekem az lenne a legnagyobb ajándék, ha a következő 2 hétben 2 órát arra szánnánk, hogy leülünk, készítünk valami finomat, amit mindketten szeretünk vagy gyertyát gyújtok és bebújok a súlyozott takaróm alá, közben, a lényeg, hogy azt szeretném karácsonyi ajándéknak, hogy segíts megtervezni ezt az időszakot.

Ha ezt sikerül kommunikálni és valaki ott van velünk, aki segít, meghallgat, segít szabályozni magunkat, amikor már csak azt érezzük, ez az egész már csak rosszabb lesz, fontos tudnunk: ezt nem feltétlenül kell egyedül csinálni. Hiszen ez is a karácsony része lenne, nem igaz? Hogy egymással kapcsolódjunk.”

Karácsonyi együttlét: kihívások és segítőtársak

A doktornő ezen a ponton megoszt egy izgalmas ajándékozási ötletet a Műhelyükből, melyet akár baráti körben, akár családban, akár céges kereteken belül is érdemes lehet alkalmazni. A lényeg, hogy a társaság tagjai kihívásokat adnak meg, melyeket szeretnének megcsinálni és segítőtársat kapnak a kihívás sikeres végig viteléhez.

Néhány egyszerű példával: akinek nehézséget okoz e-mailekre válaszolni vagy bár tudja, hogy szüksége van 8 óra alvásra, de mégsem képes betartani ezt, az ezekhez kap egy segítőt, aki egy hónapon keresztül támogatja őt saját célja elérésében. Tehát a kosárban a célok vannak és aki kihúzza adott célt, az a célt megfogalmazó segítőjévé válik, s ezt adja neki ajándékba.

„Szerintem szabad ezt használni, szabad bíznunk abban, hogy jól tudunk egymásnak segíteni. Természetesen igen, ha például egy ADHD-s személyről beszélünk, nem várhatjuk, hogy ő most majd nagyon ügyes lesz egy hónap alatt az idejének szervezésében. abban viszont lehet ügyes, hogy ehhez segítséget kérjen.”

Lehet segítséget kérni, megkérhetjük az anyukánkat, hogy gyere mama, legyen az a karácsonyi ajándék, hogy megbeszéljük, ki mit szeretne és mi az, amiből nem szeretne engedni. Hogyan alkossunk olyan karácsonyt együtt, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyna?” – mondja a szakember visszacsatolva oda, hogyan vonhatjuk be jól szüleinket, gyermekeink nagyszüleit egy átalakító rutin megtervezésébe.

Létezik-e működő példa?

„Abszolút! – kezdi lelkesen Anna – Egy szívemnek nagyon kedves családnál, ahol a gyermekük diagnózisán keresztül fény derült mindkét szülő autizmusára is, az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy ők organikusan megélik a békét és a feltöltődés élményt akkor, amikor négyesben elvonulhatnak családi pihenésre. Ha nincs zsongás körülöttük, hihetetlenül szép egyensúlyba képesek kerülni. Innen visszabontva már könnyű volt felismerni, hogyha ők feldarabolják az idejüket vagy amikor több és őket nem segítő elvárás érkezik feléjük kívülről, akkor hamar felborul ez az egyensúly és dekompenzálttá válnak.

Nyilván ez a változás évek alatt zajlott le, ők ebbe belenőttek és a nagyszülőket is támogatva ennek megértésében elkezdtek beszélni arról, hogy olyan jó velük, amikor megérkezhetnek a velük töltött időbe, viszont kellemetlen, ha a „legyünk túl rajta” időnyomásban kell létezni.

Ez a család képes volt kommunikálni a nagyszülők felé, hogy: „mama, papa, ti nem olyanok vagytok, akiket mi le akarunk tudni, akin túl akarunk lenni.” Ehhez azonban arra van szükség, hogy a karácsony más rendszerben működjön.

Mindehhez arra volt szükség, hogy komolyan átalakítsák a struktúrát: egyik évben az egyik nagyszülő párt, másik évben a másikat látogatják, a hozzájuk érkező vendégek számát pedig megszabják. Nyilván ehhez kellett a nagyszülők megértése. Kiemelten fontos egy-egy ilyen átalakítás során, hogy az ember képes legyen abban gondolkodni: mindenki sémái, tudattalan elhárító mechanizmusai bekapcsolhatnak. Ahogyan fentebb már említettem, a legkönnyebben az a félelem aktiválódik, hogy nem vagyok elég fontos a családom számára. Tehát őszintén és szeretettel, a másikat és saját magamat egyszerre validálva kell tudni határokat húzni. Hiszen a karácsony nem annak az ünnepe, hogy végletekig kitolhatjuk mindenki határait.”

Az eszköz, amire a leginkább szükségünk van mindehhez: az önismeret

Adódik a kérdés, ki lehet képes ilyen komoly átalakító munkát, folyamatokat végigvinni? A válasz, ahogyan számos esetben, ezúttal is az, hogy olyan személyek, akik foglalkoznak önmaguk fejlesztésével, akik rendelkeznek már valamennyi önismerettel.

Az „önismeretezés” kapcsán azonban felmerül újra a határhúzás kérdése, hiszen hol húzódik a felelősséghatára annak, aki előbbre tart ezen az úton? Milyen hosszúra nyúlik azon dolgok listája, melyeket elvárhatunk tőle? Dr. Madarassy-Szücs Anna itt egy kiváltképp fontos – mondhatni talán – szabályt fogalmaz meg, melyet érdemes alkalmaznunk:

„Igen, egy ilyen rutinátalakítási-folyamat igényel önismeretet, azonban a többi ember [a folyamat többi résztvevője] önismeretének hiánya nem lehet indok arra, hogy az, aki előbbre tart önmaga megismerésének folyamatában, annak ezért saját magát kelljen „megtorpedóznia” minden alkalommal.

Nem elvárható, hogy bárki életfeladatává tegye a saját, a gyermekei és ezzel egy időben a szülei önismeretének a fejlesztését is.

Azt gondolom – mondja Anna –, hogy lefelé/előrefelé, a gyermekeink felé van egy ilyen felelősségünk, de visszafelé, a családi vonalon felfelé haladva, a szüleink felé, már nincsen. Ott van erre lehetőségünk és nincs felelősségünk. Ez nagy különbség. A saját önfejlesztésünk a mi felelősségünk, a szüleink felé nem tartozunk ilyen felelősséggel.”

*

Íme, a rövidített gyűjtemény/összefoglaló, melyet írásunk elején ígértünk!

*

Az interjút december folyamán több, kisebb egységben is közölni fogjuk, grafikákkal színesítve, hogy ezzel is segítsük a benne elhangzott támogató és hasznos infók könnyebb befogadását. Az ünnepekhez kapcsolódó következő izgalmas interjúval a hetekben érkezünk, mivel szerencsénkre egy másik kedves és nagyszerű kollégánkat is sikerült elcsípni egy beszélgetés erejéig! 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha pedig érdekel valami kedves, könnyed, néhol humoros, másutt érzelmes, napi pár másodperces feltöltődés, ajánljuk figyelmedbe digitális adventi kalendáriumunkat, melyet instagram oldalunkon érhetsz el! Minden nap egy, a spektrumállapothoz kötődő megosztást találhatsz benne. Hogy pontosan mi is ez az egész, arról mindegyik "ablak" 3. lapján olvashatsz egy rövid leírást! 

*

Az interjút és a grafikákat készítette : Dósa Judit